IKREK
05.22-06.21.
„Gondolkodom tehát vagyok”

A 12 csillagjegy közül az ikrek a 3. jegy.

Természetük eléggé kíváncsi. Mindig mozgásban van és gyors. Sok energiával rendelkeznek, ebből is adódik, hogy a lehető legtöbb helyen ott akar lenni és a lehető legtöbb mindenben szeretné magát kipróbálni.
Gondolkodásuk gyors és nem mindig tudnak elmélyülni benne. A kommunikáció terén meglehetősen jó, viszont a gyorsasága miatt szeret hadarni. Előfordulhat, hogy füllentésen, hazugságon kapják.
Érdeklik az új dolgok. Ezért számukra nagyon fontos, hogy szinte mindennap találjanak valami újat, ami után érdeklődnek. Viszont, ha már nem tartogat az adott dolog számára valami váratlant, akkor hamar odébb is áll, ilyen esetben nem mindig kitartó típus.
Olykor figyelmetlenek, hamarabb kimondja, amit gondol, „ami a szívén az a száján”. Döntéseit nehezen hozza meg, talán azért, mert minden szemszögből próbálja átgondolni és hajlamos túlagyalni így a dolgokat.
Hatalmas a mozgásvágya, szeretne mindig tenni venni, csinálni valamit, menni valahova, de szinte mindig elkésik mindenhonnan. Nehezen engedi el magát és lazít egy kicsit. Kiváló a stressztűrő képességük.

Pozitív tulajdonságai
– nyitott
– gyakorlatias
– céltudatos
– intellektuális

Negatív tulajdonságai
– gyors
– meggondolatlan
– döntésképtelen
– kételkedő

Az ikrek hajlamosak túlpörögni és ezt később az idegrendszerük bánhatja. Meg kell tanulniuk pihenni és relaxálni.
Az ikrekhez tartozó ásványok: Tigrisszem, Citrin, Mohaachát, Hegyikristály, Kalcedon

Ikrek a barátságban
E mellett a jegy mellett nem lehet unatkozni. Mivel állandóan pörög, így mindig tudja merre, hol lesz a következő program. Könnyen nyit és könnyen barátkozik. A legközelebbi barátai mellett ki is áll. Előfordulhatnak érdekbarátságok is, illetve a barátságváltások. Ez azért van, mert az ikrek gyorsaságát nem mindenki tudja követni.

Ikrek a párkapcsolatban
Mivel kettős jegy (megtalálható benne a férfi és a női tulajdonság is), így ez a párkapcsolatra is kihat. Tud hűséges és odaadó társ lenni, viszont, ha már nem ad új dolgot a párja, akkor az ikrek átlép egy következő kapcsolatba, ami meghozza neki a már hiányolt és várt újdonságokat. Mellette nem lehet unatkozni, hiszen mindig pörög. Mindig mindenben részt akar venni, így a legtöbb rendezvényen is. Vele sok közös pillanatot és felejthetetlen élményt át lehet élni.

Ikrek férfi
Vicces és elragadó társ. Lenyűgöző és izgalmas, aki mellett nem lehet unatkozni. Előfordul, hogy késik. Számára elengedhetetlen a szellemi összhang. Szeret beszélgetni és talán ez alapján is választ párt. Nehéz kiismerni. Keresi a kihívásokat.

Ikrek nő
Élénk a fantáziája és képzelő ereje. Ő is nehezen kiismerhető, de egy vidám és ösztönző személyiség. Szeret spontán dönteni. Kellemetlen helyzetekben visszavonul és míg fel nem dolgozza erről beszél. Míg az érdeklődését fent tudod tartani, addig egy odaadó társ lesz.

Kikhez illik az ikrek
Mindazokhoz, akik lépést tudnak vele tartani. Szeretik a spontaneitást. Vonzzák az új és érdekes dolgok. Akik szeretnek beszélni és mindenhez van véleményük. Ha ilyen párt talál az iker, akkor valószínűséggel egy harmonikus és hosszú távú kapcsolat lehet belőle.

Ikrek a munkában
Mivel szeretnek beszélni, így ezek a pályák állnak hozzájuk a legközelebb. Sok iker jegyűt megtalálunk a tv csatornáknál vagy bármelyik újságnál. Kreativitásuk hozzásegíti őket mondjuk a könyvíráshoz. Az új dolog vonzata miatt gyakrabban váltogathatnak munkahelyet, míg meg nem találják a számukra megfelelő pályát.